hero image

5 író, akik furcsa főállások mellett írták a könyveiket

Publio Kiadó |

A legtöbb író nem úgy kezdi írói pályafutását, hogy egyből főállásban sikeres bestsellereket ír és ebből tartja fenn magát. Sokan futottak be úgy, hogy írás mellett dolgoztak ugyanúgy, mint mindenki más. Vagy majdnem úgy, mint mindenki más. Az alábbi öt író munkája nem épp a szokványos kategóriába esik, de pont ez hajtotta a malmukra a vizet, hiszen az állásukból olyan tapasztalatokhoz és élményekhez jutottak, amikből végül sikerkönyveket írtak.

 


 

1. Junot Diaz

http://admin.konyvaruhaz.info/media/files/junot_diaz.jpg

A dominikai születésű, Pulitzer-díjas szerző munkái közül a legérdekesebb talán az volt, amikor billiárd asztalok kiszállításával foglalkozott. Ebben az időszakban született meg benne az Így veszíted el című könyv ötlete, aminek az egyik szereplője Diaz cipekedés közben kialakult hátfájásának köszönheti karakterét.

 

2. Mary Gaitskill

http://admin.konyvaruhaz.info/media/files/mary.jpg

Az írónő leghíresebb könyvét Bad Behavior címmel a saját sztriptíztáncosként eltöltött évei alatt szerzett tapasztalataiból írta. A húszas éveiben emellett call girlként és virágkötőként is dolgozott, amit szintén beleírt könyvébe.

 

3. Edward P. Jones

http://admin.konyvaruhaz.info/media/files/edward.jpg

Az ismeretlen világ című könyvéért Pulitzer-díjat kapott, a könyv írása közben pedig sajtóközlemények írásából tartotta fenn magát.

 

4. Stanley Crawford

http://admin.konyvaruhaz.info/media/files/stanley.jpg

Az író Új-Mexikóban főállásban farmot vezet, fő tevékenységként fokhagymatermesztésből él, pedig már befutott írónak számít könyveivel. A ‘70-es évek óta foglalkozik fokhagymákkal, a saját bevallása szerint írás ide vagy oda, már nem tudja elképzelni nélkülük az életét.

 

5. David Sedaris

http://admin.konyvaruhaz.info/media/files/david.jpg

David Sedaris a Macy’s gigaáruházban dolgozott, és milyen jól jött neki, hogy pont arra vetette a sorsa, hiszen megírhatta belőle a nagy sikerű Karácsony jéggel című novelláskötetét. Fantasztikus humorral és iróniával írta le tapasztalatait a karácsonyi bevásárlás körüli őrületről, amibe egészen közelről belelátott a munkája miatt.

Írta: Kun Gabi

Címkék: , állás, író

Címkék