A mai nappal folytatódik a Fókuszban riport sorozat következő résztvevőjével Soltész Béla tagunkkal, írónkkal.
A Publio kiadóban megjelent könyvei az Élt húsz évet és a Barátnők. E két könyv fülszövegeinek elolvasása alapján egyértelmű, hogy mindkét regényt áthatja a romantika, a szerelem és a szenvedély. Azóta megkaptam a Barátnők könyvet tőle és semmi sem akadályozhat meg abban, hogy nyáron elolvassam. Mint az író elmondta, nagyon nőpárti, együtt érez a hölgyekkel, megérti a problémáikat. Személyesen már kétszer is találkoztunk, amikor Béla volt olyan kedves és meglátogatott a tavalyi MÜSZI-s könyvbemutatómon. Valamint most júniusban a Nyolcvanhetedik Ünnepi Könyvhéten, a Vörösmarty téren, ahol Alcser Norbert ügyvezető és Bolgárfalvi Z. Károly szerzőnk társaságában beszélgettünk könyvekről, kiadásról, írásról. Inspirációiról, művei fogadtatásáról, családjáról, tapasztalatairól a riportban mesélt.
Kedves Béla, kérem, hogy meséljen magáról és könyveiről!
Miért van a nevében a sr. rövidítés?
A romantika vonulata az irodalomban ezek szerint teljesen független az életkortól?
Kérem, hogy osszon meg egy marketinggel, könyvkiadással és könyvírással kapcsolatos tapasztalatot velünk!
Amióta az eszemet tudom, három dolog volt, ami a mai napig elkísért: a zene, az olvasás és a sport. Körúti üzletemben, ha a forgalom engedte, többnyire olvastam. Leendő könyveimhez a nyolcvanas évek óta gyűjtöttem a vázlatokat, melyek képzeletem határtalanságáról tanúskodtak. Közben megtanultam könyvet kötni. Mai napig megfejtésre vár, honnan is származhat az a nyilván genetikailag örökölt, belém kódolt kromoszóma, mely végül is az írás felé irányította érdeklődésemet. Ez nagyon fontos, akadályokkal, konfliktusokkal teli váltást okozott életemben.
Aristoteles megnyugtatott: Azoké a boldogság, kik önmagukkal beérik. Írni annyi, mint tudni valamit! Minden mondatért megszenvedek, mivel csiszolom, finomítom őket. Koromnál fogva tudom, az élet délutánja nem élhető délelőttjének megélése nélkül. Ami leginkább jellemző rám, az a szereplőim közti - főleg lélektani -, részletekre kiterjedő ábrázolás. Az írás édes szükség, életem egy darabja. Kiteljesedtem. Átalakultam. Hamarosan a levegőt is a betűkön keresztül vettem. Szórakoztatott.
A cél: Másokat is szórakoztatni. Irodalmi kreativitásom próbája volt a már megszokott kísérlet: Ahhoz, hogy teszteljem a „Barátnők”-et, szétosztottam néhányat az ismerőseim között.
A jó barát: – Ezt te írtad?
Egy másik: – Kösz, de nem volt időm…
Megint egy másik: – Nem akarlak megbántani, de…
Még egy: – Klassz volt, de tényleg… szerintem bele sem olvasott.
Mekkora elégtétel is volt, amikor az egyikük, fiatalasszony, azzal kedveskedett, hogy a regényemet legkedvesebbjei közt tartja számon… Eddig megjelent két regényem közönségre gyakorolt hatását nem illik összekeverni az olvasó érzelmeire gyakorolt – olykor megosztó hatásával.
Mit takar, jelez az írói név után az sr. Nos, miután a fiam egyben szerzőtársam is most, a könyvhéten jelenik meg Brazília című, ottani élményeit bemutató könyve az Európa kiadónál, erre a göröngyös útra tért, én, az idősebb, a „senior” jelzést ragasztottam a nevem után.
Mióta írsz, mikor merült fel benned először a könyvírás? Férfi létedre romantika, szerelem, szenvedély jellemzi az eddig megjelent két köteted. Ennyire megérted a női lelkeket? Tervezel még köteteket? Te mindig tudod, kik a célközönséged? Hogyan boldogulsz a fülszöveggel? Milyen marketing eszközöket próbáltál ki eddig?
Nyolc évesen, egy dunai horgászat alkalmával kezdtem. Sajnos, költözéskor eltűnt. Csodás életem volt, felsorolni is nehéz lenne, mi mindenben volt részem. Ha valaki olvasta a könyvemet - ami természetesen életrajzi elemekkel teli - tudja, hogy nőpárti vagyok. Talán ezért is, többnyire lányok és hát, kortalan nők az olvasóim. Visszajelzésük meglepően pozitív. A szinopszisokról csak annyit, sok bajom volt velük, de végül sikerült megbirkóznom velük. A marketing? Sokan nem fognak megérteni. Ugyan bennem is van becsvágy - remélem, az egészséges határokon belül, bár ezt a határt ugyan ki is tudná meghatározni? - Nem igazán érdekel. Egy palackba tettem írásaimat, s a sodrás majd lerendezi, ki, kik is fogják megtalálni. Magyarul, nem a pénz motivált, hanem az örömszerzés. Mekkora öröm is az, amikor az egyik olvasóm azt írta: Téged olvasva – írja – érezni, mennyire valósak az érzelmeid. – Az íróé? – Nem, a tiéd.
Mit szóltak az ismerőseid? A családod, a barátaid, amikor megjelent az első könyved? Milyen érzés volt kezedben tartani?
Ha azt írom, ambivalens, mindent elárultam. Annyiban érdekes volt, hogy néhány férfi ismerős, barát is pozitívan nyilatkozott. Persze, ezeket mindig fenntartással fogadom. És hát, itt lépett be az a bizonyos intro-extrovertált ellentét, ami visszaigazolta előzetes várakozásomat. Oh, az a prűdség. Bár senki nem vádolhat azzal, hogy az esztétikailag indokolt erotika, melyet mindig is a lehető legfinomabb formában ábrázolok, mégis zavarba ejt másokat. A két történet mindössze annyiban összefüggő, hogy közel tíz év van közte... Kezemben tartani az első kiadott könyvet? Nagy örömet okozott, mert, bár volt saját magam nyomtatta és kötötte példányom, de a magánkiadás ugyebár mégiscsak...
A második kérdésre csupán annyi a válasz, hogy életem történetét írom, a fiam, és - talán - az unokám/k részére.
Akkor különösen érdekelne majd, mit szólnak hozzá, ha szerepelnek benne?
Ez a sztori természetesen nem fog megjelenni!
Mióta érdekel igazán az írás?
Ez az első publikált műved?
Próbálkoztál esetleg az életrajzi történeteken kívül más írói ágazatokkal?
Volt segítséged a végleges szöveg elkészítésében?
Mikor döntötted el, hogy ezt a formát választod az önmegvalósításra?
Azt olvastam, hogy magadnak és a családnak készült a könyved, de gondolom, azért hordoz magában értékeket ismeretlen olvasók számára is. Ezeket mennyire értékelnéd különlegesnek?
Nyolc évesen, egy dunai horgászat alkalmával kezdtem. Sajnos, költözéskor eltűnt. Csodás életem volt, felsorolni is nehéz lenne, mi mindenben volt részem. Ha valaki olvasta a könyvemet - ami természetesen életrajzi elemekkel teli - tudja, hogy nőpárti vagyok. Talán ezért is, többnyire lányok és hát, kortalan nők az olvasóim. Visszajelzésük meglepően pozitív. A szinopszisokról csak annyit, sok bajom volt velük, de végül sikerült megbirkóznom velük. A marketing? Sokan nem fognak megérteni. Ugyan bennem is van becsvágy - remélem, az egészséges határokon belül, bár ezt a határt ugyan ki is tudná meghatározni? - Nem igazán érdekel. Egy palackba tettem írásaimat, s a sodrás majd lerendezi, ki, kik is fogják megtalálni. Magyarul, nem a pénz motivált, hanem az örömszerzés. Mekkora öröm is az, amikor az egyik olvasóm azt írta: Téged olvasva – írja – érezni, mennyire valósak az érzelmeid. – Az íróé? – Nem, a tiéd.
Második kérdésedre a válasz: Ha jól emlékszem 2012 vagy 2013. De előtte én már több ismerősnek ajándékoztam a magam nyomtatta és kötötte könyvet, így voltak visszajelzéseim.
Írásaiban mennyire köszönnek vissza a saját élményei, tapasztalatai? Szokott visszajelzéseket kapni, és ha igen, ezek mennyiben befolyásolják a további munkáját? Mit üzenne a kiadói csoport többi írójának - akár az írás, akár a témakeresés, akár a könyvkiadás terén?
Köszönöm érdeklődését. Közvetlen tapasztalásaim regényem egyik tartópillére. Körülbelül százan - és, hát, akik még kölcsönbe vitték, beleértve például a könyvtárba leadott példányt - és a visszajelzések, a női olvasók részéről - egy-kettőt kivéve - abszolút pozitívak. A férfiak? Ez egy érdekes kérdés. A férfi általában tagadja gátlásosságát, s mint fent már írtam, nem mindegy, hogy egy intro, vagy egy extrovertált az olvasó - kivételek persze mindig vannak. Aki írásra adja a fejét, puding próbája, szoktam mondani: Tudod, létezik egy egyszer-csak-van állapot – mely, anélkül, hogy tudnál róla – beindítja vagy kikapcsolja a készséget, és akkor jönnek a betűk, a mondatok… folyamatosan… Kérdés: van-e benned irodalmi kreativitás? Egyébként engem a téma meg szokott találni, általában álmatlanságomban, egyik legkedvesebb „lotyómon”, kispárnámon.
Könyvkiadás? Kicsit hasonló a párválasztáshoz. Egy sekélyes közhellyel: Mindenki szeretne boldog lenni, aztán majd kiderül...
Még egy kérdés: ki segített a borítók tervezésében? Szerintem az Élt húsz évet borítója igen megkapó és találó.
Az Élt húsz évet borítója, a puzzle rács egy kezdetek óta pátyolgatott saját ötlet. A portrét egy ismerős kislány rajzolta. Miután a regény első része a portrén látható lány naplója alapján íródott, a harminckilenc rács, harminckilenc fejezetet szimbolizál. A borítót egyébként a Publio grafikusa készítette.
Mi volt az oka, hogy olyan sok idő telt el két könyve megjelenése között?
Béla Soltész Két év, hogy sok idő, avagy sem? Jó kérdés. De az is közrejátszott benne, hogy Alcser Norbert úrral sokat bíbelődtünk a szerkesztésen, voltak olyan kéréseim, amik akkor még nehezen voltak megoldhatók. Hál istennek ez mára megoldódott...
Végül az utolsó kérdés, „a romantika vonulata az irodalomban ezek szerint teljesen független az életkortól” felvetett, egyébként kimeríthetetlen témával kapcsolatban megpróbálom azokat az örömorientált gondolataimat összeszedni, melyek fiatalabb írótársaimnak talán még újszerűek lehetnek. Bár, ha az írással hozom párhuzamba, úgy is mondhatnám olyan, mint a jó bor... Minél... Annál... Mert mit is jelent a cselekményében megjelenített, a romantikától elválaszthatatlan erotika árnyalt használata, mint hogy az olvasó érezzen... Megtapasztaltam, hogy vannak kevésbé érzelmes, ennek hiányában szenvedő olvasók: „Nem gondolja, hogy így írni, illetlenség?”A jól megírt mű vonzza a kritikát. Főként a rosszindulatút.
Viszont! Abból lehet tanulni. Amúgy - ez is egy vélemény - a „Barátnők” egy aktus a szerelemmel. Ennek a „szerelmi viszonynak” bemutatása kapcsán reménykedem, talán sikerült arcpirulás nélkül gyarapítanom Erósz gasztronómiájának receptes könyvét. Hiszem, hogy a testi szerelem kreativitásának - nem győzöm hangsúlyozni: - kulturált leírása hat az érzékiségre. Mindenkitől elnézést kérek az ad hoc válaszokért, melyek magukban hordozzák a kevésbé érthetőséget.
Az én kérdésem: miért? A nagy általánosságban, egy őszinte, igaz történetet leírni, mi volt vele a cél?
Egy könyv saját életünkkel azonosítható részeit csakis a szerző ismerheti.
Egy? Nem. Minden nő kíváncsi. Ezért nő, ezért is szeretjük őket. Anna, ha ki akarja deríteni a miértet, annak csak egy módja van. Az olvasás.
Érdeklődésed pikantériája: Miután nagyváradi vagy, atyám ott született, és a borítómon látott portré szoros összefüggésben van Kolozsvárral, bár Anna nap még odébb van, no meg a feleségem is Anna, ha nem utasítod vissza, kapsz tőlem egy ajándékot.
Miután elolvastam az életrajzodat és könyveid fülszövegét, nekem két dolog jött le. Mindkét művedből az érzelem sugárzik, de miért szomorú, vagy tragikus a vége? Te magad is szomorú tapasztalatokat őrzöl a szívedben, amit csúnya szóval kiírsz magadból?
Remélem megérted, amit ezzel a meglehetősen kacifántos Konfuciusz idézettel próbálok prezentálni. „A mester így szólt: – Azt hiszed, én is azok közül való vagyok, akik sokat tanulnak, és mindent meg is értenek? – Igen – hangzott a válasz. – Talán nem így van? – Nem. Én egyetlen fonalra fűzök fel mindent, amit tudok.” Az egyetlen fonalra való felfűzött emlékek azonban, olykor bizony a valóság, olykor a képzelet szövevényes szülöttei.
Értem. Az „egyetlen fonal” vége miért szomorú?
Mert így történt. Sajnos.
Minden történeted valós eseményeken alapszik?
Béla Soltész Talán úgy fogalmazhatnék, hogy jórészt a képzelettel kevert megtörténtet írom. A valóság és a fikció az, ami történeteimet élteti.
Valóság és fikció. Mi az arány? Mi felé tolódik el a fikciós rész, a helyszínek, történések, vagy a szereplők felé? Férfiként mennyiben okoz nehézséget egy romantikus írás létrehozása?
A valóságból indulok, néha torzítok rajta, olykor meghagyom. Nem figyelem az arányt és nem is foglalkozom vele. Férfiként a romantikáról? Fentebb már említést tettem az ÉLET sine qua nonjáról, a só-ról. Vele kapcsolatban most felejtsük el az egészségre gyakorolt fordított hatását. Lényegében nőkről mesélek. Többségük természetesen kitalált. Férfi és női szereplőim viselkedése, néhányat kivéve, tapasztalati ismereteimen alapul. Egyetlen szerelem élménye elegendő, hogy az alkotót egész életére feltöltse energiával. A legcsodálatosabb talentum a szavakba konzervált emlékezetet. Mindkét regényem esztétikai és morális üzenet az olvasónak.
Soltész Bélát kérdezők: Kocsis Nagy Noémi, Brátán Erzsébet, Farkas Péter, Karácsony Mária, Teleki Anna, M.Szolár Judit, Guthné Lovasi Tünde.
Írta: Kocsis Nagy Noémi
