Cherie Dawn Haas, a Girl on Fire című könyv szerzője, a saját élettörténetét írta meg a tűznyelő lányról szóló könyvben. Arról vallott egy cikkben, hogy milyen nehézségekkel nézett szembe írás közben és hogy végül a saját magának mondogatott kis hazugságai hogyan segítették hozzá, hogy kiadja és sikeressé tegye a könyvét.
“Három évvel ezelőtt hivatalosan is elkezdtem írni egy könyvet. Ekkor kezdődtek a hazugságok. Először csak a saját tűznyelős múltamat akartam leírni, ám ahogy az első vázlatom már 50.000 szóra rúgott, a könyv átváltozott a kezeim között memoárból regénnyé.
Később ezt úgy meséltem a közönségnek, hogy azért kellett regénnyé formálni, mert senkit sem érdekel egy egyszerű tűznyelő élete, márpedig én a New York Times bestseller listájának élére akartam törni. Azzal, hogy az életem eseményeit átvarázsoltam fikcióvá, szabad kezet adtam magamnak, hogy a valóságot megváltoztassam és egy sokkal izgalmasabb történetté formáljam, túllendüljek a szokásos “a kíváncsi lány kitanulja a tűznyelést” alapsztorin. Persze csak nekem szokásos, de akkor is, valami újat akartam.
Gyűjtöttem magam köré egy maroknyi bátor olvasót, felbéreltem egy profi szerkesztőt és elkezdtem előkészíteni a könyvem közösségi média felületeit. Mindig este, a fiam alvásidejében pofozgattam a szöveget és szombatonként órákat töltöttem azzal, hogy a könyvön dolgoztam. Azt mondogattam magamnak, hogy annyi csak a célom, hogy egyetlen, nyomtatott példányt a kezemben tarthassak a könyvemből. Hogy teljesen rendben van, ha senki sem veszi meg, ha még egy árva tűznyelő olvasóm sem lesz.
Micsoda hazugság. Szerintem csak én voltam képes arra, hogy el is higgyem.
Mostanra már elég nyilvánvaló, hogy a könyvemet megveszik, elolvassák, sőt szeretik is az olvasók. Az olvasók olvassák! Amikor először erre ráébredtem, teljesen bepánikoltam. Te jó ég, az emberek tényleg elolvassák, amit írtam! Már tudom, hogy mindegy, mennyire nem akartam szembesülni a saját reményeimmel, igazából nagyon is törődtem vele, hogy hány emberhez jut el a könyvem. Annyira törődtem vele, hogy kicsengettem egy elég szép summát arra, hogy kiadjam, számtalan órát, hogy újra meg újra kijavítsam (ugye tudod, hogy az írás folyamatában a legtöbb időt az újraírás veszi el). Annyira törődtem vele, hogy megcsináltam mindent, amit a szerzői kiadás megkíván az írótól, tökéletesen teljesítettem a házi feladatomat, éjszakákat kutattam információk és trükkök után, amiket jól beépítettem a munkámba.
Annak érdekében, hogy megírd az első könyvedet, mindent be kell vetned, akár még hazudhatsz is magadnak, mert valahogy át kell verekedned magad ezen a rögös úton, amíg a kezedben tarthatod a könyved. Az én kis hazugságom visszatartott attól, hogy belemerüljek a fantáziálásba, hogy micsoda dicsőség lesz kiadni a könyvem, így tudtam koncentrálni mindig a következő lépésre és nem rettegni a kudarctól.
A másik hazugság magamnak az volt, hogy nincs bennem még egy könyv, hogy ez volt az egyetlen történet, amit el kellett mesélnem papíron. Mostanra már egy újabb 16.000 szavas vázlatom van, amin nap mint nap dolgozom. Ha épp az első regényedet írod, akkor tudd, hogy nincs lehetetlen. Tarts ki, írj, írd újra, álmodj, kutass és mindig nézz előre.”
