Szerzőink



A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z



Veres Tamás vagyok. Huszonöt éve írok, több-kevesebb sikerrel. Nyertem már meg verspályázatot, drámapályázatot, műelemzés pályázatot, az Ördögfing regénnyel csak egy valamit szeretnék elnyerni. Az olvasó érdeklődését és...

Mivel már óvodában megtanultam írni, olvasni, számolni, így az első osztályban nagyon unatkoztam. Akkor kezdtem írni, és úgy maradtam....

Bár a Szivárvány a vár felett c. regényemet 8.-os koromban fejeztem be, de addigra már kiolvastam kis falunk könyvtárát (pl. az Egri csillagokat még másodikos koromban, az Anna Kareninát pedig 12 évesen). A mai írópalántáknak is...

1986-ban születtem, egy szép téli napon, a Nyilas jegyében. Szüleimtől a Bódis Éva nevet kaptam - új lakásom ajtajára viszont már az Agatha Ravenna Moon nevet írattam ki - a zárakkal, táblácskákkal, kulcsmásolással foglalkozó...

Kirsch Ákosnak hívnak. 28 éves vagyok. A középiskola után rögtön dolgozni kezdtem, jelenleg egy autóelektronikai cégnél vagyok alkalmazott. Az írás a hobbim. 2011-ben megjelent egy sci-fi novellám a Dimenziók nevű...

-----...

Számomra az írás ezt jelenti: Látni, amit sosem láttunk, Lenni, amik sosem voltunk, Kibújni a bábból, és elrepülni, El a földtől, az éggel csókolózni, Lehet a valóság, ami annyiszor álom? Más lényként lépdelni a...

Szabadkán születtem, már igen csak régen, ezerkilencszáz ötvennyolc, Augusztus hetedikén.Tanulmányaimat a technikum befejeztével, folytatni nem volt kedvem. Munkámat a gépészet területén végeztem és végzem. Talán említésre...

Budapesten születtem, vidéken jártam iskolába, általános tanulmányokat is vidéken folytattam, itt szivtam magamba a vidék szeretetét.Középiskolai,és egyéb tanulmányaimat Budapesten folytattam. Gyermekem nem született ez idő alatt,...

Mindenki mas, mindenki kulonleges. ...

Már általános iskolában is írtam ezt-azt, kisebb történeteket, verseket. Majd sokáig semmit, sokszor elkezdek egy történetet és csak évekkel később fejezem be, amikor jön az ihlet. Majd az utazás vált szenvedélyemmé, így a...

Humán vagy reál beállítottságú vagyok? A kérdés remek, ugyanis pénzügyi-számviteli területen dolgozva egész nap számok és képletek tömege vesz körül. Így persze a tévé, az olvasás érthető kikapcsolódást jelent. Meséken...

Húsz éve hitoktatok és foglalkozom gyermekekkel. Különösen is nagy hangsúlyt fektetve a hátrány-kompenzázióra, és olyan pedagógiai módszereket keresve amelyek hathatósan segítik a gyermekek fejlődését, és valós értékeik...

Az Amerikában nagy sikereket elért My Sweet Bad Boy sorozat írója. Az érzelmi hullámvasút biztosított minden művében, amiből garantált, hogy nem akarsz majd kiszállni....

Mottóm: Mestereim már régen meghaltak, mint emberek, de örökkön élnek, mint szellemek....

Megélni, leírni, átadni....

Mint a legtöbb szerző én is kamaszkoromban kezdtem történeteket írni, olyanokat, amilyeneket olvasni szerettem volna. Komolyabban 1999-től írok könyveket. 2010-ben blogon megjelent néhány regényem és az olvasók pozitív...

Molnár Attila vagyok, Kalotaszegről. 1976-ban születtem Nagykapuson, Kolozs megyében. Középiskolai tanulmányaimat a kolozsvári Apáczai Csere János Líceumban végeztem. A Bábes-Bolyai Tudományegyetemen folytattam tanulmányaim , a...