
Tudtad, hogy már 1776-ban is volt olyan, aki független szerzőként adta ki a saját könyvét? Nemcsak kiadta, de három hónapon belül el is adott belőle 100.000 példányt. Mutatunk pár írót, akik a szerzői kiadás úttörői voltak és akik a mai napig bátorítják a self-publishereket.
Thomas Paine
Paine név nélkül adta ki Common Sense (Józan ész) című művét 1776-ban. Három hónapon belül 100.000 példányt adott el belőle, ezzel a 18. századi Amerika első bestsellerévé tette a könyvét.
Benjamin Franklin
1728-ban adta ki szerzői kiadással a Poor Richard’s Almanach című folyóiratot, amiből évente 10.000 példányt adott el.
Beatrix Potter
Pottert hat könyvkiadó utasította el 1902-ben az azóta világhírűvé vált Nyúl Péter kalandjai című könyvével. Ezért végül a szerzői kiadás mellett döntött, első körben 250 példányt nyomtatva a könyvből.
Ezra Pound
1908-ban szerzői kiadásban tárta a nyilvánosság elé a Kialvó fénynél című verseskötetét. 100 példány adott el belőle, fejenként 6 centért.
William Strunk, Jr.
A The Elements of Style című könyvét 1918-ban adta ki szerzői kiadással, az egyetemi tanítványainak szánta csupán.
Stephen King
King a The Plant című folytatásos elektronikus regényét jelentette meg saját kiadásban a weboldalán, minden új fejezetért egy dollárt kért.
Toyo Shibata
2009-ben a 98 éves Toyo Shibata szerzői kiadással adta ki verseskötetét, Fel a fejjel címmel. Hatalmas sikert aratott vele, 1,5 millió példányt adott el eddig belőle és a japán bestseller listák élére tört.
Ruth Ann Nordin
Nordin 2010 végén zsebelt be 18.400 dollárt a szerzői kiadásban megjelentetett romantikus könyveiből.
Amanda Hocking
Hockng 17 kiadatlan regényt írt 2010-ig, amikor elkezdte szerzői kiadással megjelentetni egymás után őket. 2011-re kilenc könyvéből összesen egy millió példányt adott el, két millió dollárt kaszálva ezzel.
Steve Almond
Almond szerzői kiadásban jelentette meg a This Won't Take But a Minute, Honey című könyvét idén. Ő az, aki mindig bátorítja az írókat, hogy ne féljenek a szerzői kiadástól és bátran adják ki a saját könyveiket.