hero image

Élménybeszámoló a foci zónából – folytatódik a Góóól-öröm!

Publio Kiadó |

Zimányi Róbert G. nemrég publikált egy meglepő könyvet. A téma még önmagában nem lenne különös, hiszen a fociról ír. De az már különös, hogy a labdarúgást nem úgy tekinti, mint olyan játékot, amely csak a stadionokban a helyszínen érdekes, vagy a médiatizált tévéadásokban. Szerinte a foci-élvezet új helyszíne a fan zóna, vagyis a mérkőzéssel egy időben zajló közös szurkolás egy erre a célra megépített térben.
Lehet, hogy éppen több száz, több ezer kilométer távolságra a meccs helyszínétől. A résztvevők sok környezeti elemet átvesznek a lelátók világából, de sok újat is hozzátesznek. Gazdagodik a foci világa a fan zónákkal, alkalmanként több tízezren ülnek , állnak a hatalmas kivetítők előtt.

 

 

A könyv írásakor nem gondolt arra a szerző, hogy eljön az idő, amikor a fan zóna lesz a meccs egyetlen élő, szurkolói tömegben élvezhető változata. Ez történt ugyanis most, a magyar-román meccs esetében. A nemzetközi szövetség zárt kapus mérkőzést rendelt el. Nem maradt más, mint a stadion környékére szurkoló bázist építeni. Az Ötvenhatosok terén épült fel a legnagyobb pót-stadion ez alkalommal. Onnan tudósított Zimányi Róbert G. 

 

 

Magyarország – Románia labdarúgó világbajnoki-selejtező mérkőzés

– „out of stadion”élő-tudósítás 

 

http://admin.konyvaruhaz.info/media/files/zimanyi.jpg

Sorsdöntő mérkőzés. Minden találkozóra rá lehet fogni valamilyen aspektusból, hogy sorsdöntő, kulcsfontosságú, jövőre nézve meghatározó, stb... Majd a mérkőzés után ugyanúgy értékeljük, mint az összes többi találkozót és fejben már a soron következő szintén kulcsmérkőzésre koncentrálunk. Itt most álljunk meg egy pillanatra. Itt ennél most valóban többről van szó, mint egy elcsépelt kulcsmérkőzés kifejezés.Világbajnoki-selejtező Magyarország és Románia válogatottja között Budapesten, zárt kapuk mögött. Már ebben az előző mondatban minden szó kiemelt értékű. Világbajnoki-selejtező: 1986 óta nem voltunk kint világbajnokságon, azóta talán most állunk a legközelebb hozzá, hogy ismét aktív résztvevői és szereplői lehessünk a világ legnagyobb sporteseményének. A mérkőzés előtt a pótselejtezőt jelentő 2. helyen álltunk (megelőzve a jobb gólkülönbség miatt Romániát) a biztos csoportgyőztesnek tűnő Hollandia mögött. Azt gondolom, és reálisan értékelve nem a hollandokkal, az előző világbajnokság ezüstérmesével vagyunk versenyben a csoportelsőségért – nekünk a második hely megszerzése a cél. Visszatérve a kulcsfontosságú mondat következő részére: Magyarország-Románia találkozó. Történelmi okokból a világ bármely sportágában ez a két nemzet presztízs-mérkőzést vív egymással minden egyes alkalommal – akkor is, ha egy adott sportágban nincs egy szinten a két válogatott. Paradoxonnal élve: Nem logikus, de a múlt (és a jelen) alapján érthető. A kulcsmondat utolsó elemei: Budapesten, zárt kapus mérkőzés. Lehet ennél nagyobb csapás, hogy nem szurkolhat a helyszínen egy drukker? Egy ilyen előzőekben leírt kulcsfontosságú mérkőzésen? Azt gondolom, ne menjünk most bele, hogy mennyire jogos a FIFA (Nemzetközi Labdarúgó Szövetség) ítélete, sokan sokféleképpen gondolkoznak, de egy biztos: a FIFA évek óta hirdeti a rasszizmus elleni harcot, így zéró-toleranciát alkalmaz ebben a kérdésben, ezt tudniuk kellett volna a mérkőzésre kilátogatóknak és tisztában lenni az esetleges súlyos következményekkel.

Megszűnik a hazai pálya előnye? Nem lesz ott 12. emberként „a pályán” a közönség? Utóbbi kérdésre a válasz nem, nem lesz ott – legfeljebb a játékosok fejében és szívében, hogy kettőzött erővel küzdjenek a stadionon kívül rekedt valódi szurkolókért, akik ha tehetnék, hálásan a helyszínen buzdítanák kedvenceiket az ország, a magyar emberek sikeréért. Nem így alakult sajnos, el kell fogadni a kialakult helyzetet. De semmi sincs veszve! GÓÓÓL-ÖRÖM című könyvemben az „out of stadion” világáról is beszámoltam részletesen a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságra vonatkozóan. Ebben a felfogásban igyekszem, csakis a mérkőzés miatt felállított óriáskivetítős budapesti Fan-Zone-ból megnézni a mérkőzést és elemezni a látottakat, hogy így is lehet szurkolni, milyen egy magyar Fan-Zone-os fociest. Lássuk, mi lett belőle: milyen volt a magyar-román sorsdöntő labdarúgó világbajnoki-selejtező, a stadionon kívül, de szurkolók között!

Már több nappal a mérkőzés előtt a hazai és román sportportálok és -médiumok címlapon foglalkoztak a mérkőzéssel. Érthető, életben marad-e, reális-e továbbra is a 2014-es világbajnoki szereplés a futball egyik hazájában és fellegvárában: Brazíliában?

A péntek reggel ugyanolyannak tűnt, mint a többi. Ébredés után irány a munkahely, majd a munkaidő letelte után jöhet a pihenés, főként úgy, hogy kezdődik a hétvége mindenki nagy örömére. Kezdődhetne-e jobban egy hétvége, minthogy péntek este legyőzzük Románia labdarúgó válogatottját hazai pályán? Már napközben mindenki várta a mérkőzést, így visszautalva néhány sorral feljebb: lehet, hogy a reggel ugyanolyan reggel volt, mint az összes többi, és ugyanúgy indult, de a mérkőzés kezdetéhez és a kezdőrúgáshoz közeledve már futball-lázban égtek az emberek. Megmondom őszintén, én is izgatott voltam, ebédidőben a kollégák is erről beszéltek, ilyenkor persze mindig nagy a remény és minden honfitársunk szurkol egy magyar győzelemért. Munka után hazamentem, megnéztem a legnagyobb hazai és nemzetközi sportportálokat, igyekeztem tájékozódni a mérkőzés előtti helyzetről. Nem is kell mondanom, mindegyik hazai sportoldal a mérkőzéssel foglalkozott továbbra is elsősorban (ahogy tették az elmúlt napokban is). Románia ellen már jó régen tudtunk utoljára nyerni, megtörik-e az átok? Magyar oldalról mindenki bízott benne, hogy igen és ez újabb lendületet adhat a soron következő további selejtező-mérkőzésekre.

Megvacsoráztam, majd elkezdtem készülődni az estéhez. Kedvesem munka-ügyben külföldön volt, így nem tudott velem jönni az MLSZ (Magyar Labdarúgó Szövetség) által felállított Fan Zone-ba. Indulás előtt kikapcsoltam a számítógépet, de előtte még megnéztem a legfrissebb híreket és láttam, hogy Izrael 3:3-as döntetlent játszott Portugáliával – gólgazdag találkozóval indult tehát az európai selejtezőcsoport pénteki játéknapja, bíztam benne folytatódik este magyar gólokkal a „gólbőség”. Ez biztos, hogy feltüzelt volna mindenkit, szükség is lett volna, hiszen nagyon hideg volt aznap este, éjszakára még hidegebbet jósoltak. De ne szaladjunk ennyire előre. Elindultam otthonról, buszra szálltam, átjöttem az Erzsébet-hídon, közben megcsodáltam a megunhatatlanul gyönyörű Dunai látképet. Leszálltam a Ferenciek terén, majd fel a 3-as metróra, a Deák téren átszálltam a Földalattira, így jutottam el a Hősök terére. A Földalattin már elkezdődött a meccshangulat, magyar zászlókkal és magyar szurkolói sállal a nyakukban lévő szurkolókkal utaztam együtt és szólt a: „Ria-ria Hungária” – ugyanúgy, mintha a stadionba mennének élőben szurkolni a válogatottnak. Három kedves barátommal mentem a mérkőzésre: két volt gimnazista osztálytársam és egyiknek a párja. 19:45 – 20 óra között beszéltük meg, hogy találkozunk a Földalatti feljárónál a Hősök terénél. Illetve az egyik sráccal ezt beszéltük meg, a másiknak elfelejtettem szólni, hogy lehet, hogy csak 20 órára érünk oda. Ezúton is sajnálom, ő ott volt már a párjával 19:45-kor, így várniuk kellett pár percet a hidegben.De kárpótoltam őket finom friss pogácsákkal – remélem nemcsak nekem, hanem nekik is ízlett. A másik kedves barátom még később ért oda, de időben szólt nekem, hogy ne várjuk meg, induljunk el a Fan Zone-felé és ha majd odaér, szól.

Így is tettünk, elindultunk a bejárat felé. Közben ugyanúgy láttunk utcai szotyi- és perecárusokat, mint mérkőzéskor a stadionok mellett. A nagy hidegre való tekintettel talán nem voltak annyian az Ötvenhatosok terén, mint amennyi szimpatizánsra előzetesen számított (jobb időjárásra gondolva) a Magyar Labdarúgó Szövetség. Egy oldalról érthető, más oldalról nézve nem lehet akadály (hiszen nincs rossz idő, csak rossz öltözék). Egy nagyméretű levegővel felfújt kapu alatt haladtunk át (egyik szponzor állította fel) a kivetítők elé – közben további árusokkal találkoztunk, némelyikük magyar zászlót és trombitát árult, de voltak forralt bort kínáló helyek is. Bíztunk benne, hogy a kapu alatti áthaladásunkkal átvitt értelemben gólt is lövünk, és legalább ezzel hozzájárulhatunk a magyar győzelemhez a helyszíni Fan Zone szurkolásunk mellett. A kivetítők előtt egyre nagyobb lett a tömeg, majdnem mindenki kabátban és sapkában várta a kezdő sípszót, tényleg hideg volt. A kivetítők előtt is lehetett találkozni magyar szurkolói sál-árusokkal – ugyanúgy, mint mérkőzések idején a stadionok bejáratainál. Több nagy kivetítő is volt, azaz jól lehetett látni a képet hátulról is. A hideg miatt nem jött el mindenki, így aki előzetesen nem regisztrált az MLSZ-nél, ők is kaphattak egy szép zöld karszalagot, amivel be lehetett jutni közvetlenül a Fan Zone fő helyére, a legnagyobb kivetítő elé, amely mellett egy ideiglenesen felállított színpad is állt. Közben megérkezett a srác is, akire vártunk, így közösen kértük a karszalagot, majd bementünk a szabadtéri közösségi szurkolói helyközpontjába, közvetlen a nagy kivetítő és a színpad elé. Hogy ide bejussunk, ugyanúgy át kellett esni egy biztonsági ellenőrző vizsgálaton, amit helyeslek az elővigyázatosság és a sok ember biztonsága miatt. Szerencsére egyikünk sem akadt fent, így rövid séta után oda is értünk és elfoglaltuk állóhelyünket. Szépen gyülekezett a tömeg, még körülbelül 10 perc lehetett a kezdőrúgásig.

A színpadra szólították Hrutka Jánost, az utolsó olyan (már visszavonult) magyar labdarúgót, aki gólt lőtt Romániának. A műsorvezető arról kérdezte, milyen érzés volt gólt lőni Romániának (aki emlékszik tudja, mekkora gólt is lőtt akkor szabadrúgásból „Rudi”). Természetesen hatalmas élmény volt az ex-labdarúgónak, érthetően nagyon lelkesen mesélte az akkori öröm pillanatait.Egyébként 1:1-re végződött az a találkozó, bíztunk benne most további magyar gólszerzőket köszönthetünk az este folyamán és megtörik a 32 éves átok, és legyőzzük ismét Románia válogatottját. Jó ötlet volt Hrutka Jánost meghívni erre a szabadtéri óriáskivetítős Fan Zone mérkőzésre, ő valóban átérezte és tudja, mi játszódik le ilyenkor egy labdarúgó fejében, milyen érzelmi többlettel bírnak ezek a mérkőzések és milyen érzés gólt ünnepelni egy ilyen fontos összecsapáson. Egyre több szinpatizáns érkezett, többségüknél hátukra terített magyar zászló – a március végéhez képest szokatlan nagy hideg ellenére szép számmal kijöttek lelkes szurkolók buzdítani a csapatot. A kezdés előtt a válogatott játékosokkal ellentétben mi nem futással, hanem forralt borral igyekeztünk bemelegíteni. Jelentem ez sikerült, és 2 pohár után már nem fáztunk annyira. Az óriáskivetítőn a magyar kezdőcsapat játékosainak fényképeit mutatták egyenként, közben egy színművésznőt a pódiumra szólítottak, hogy énekelje el először a (vendég) román, majd a (hazai) magyar himnuszt. Azt kell mondanom, nagyon fair dolog volt az MLSZ részéről, hogy így szervezték, le a kalappal előttük, sportszerűségből jeles. Ugyanúgy elhangzott a két himnusz, mint a stadionban – ugyanúgy énekeltük a magyar nemzeti himnuszt, mintha csak a pálya közelében a stadionban lettünk volna. Közben megérkezett az élő kép is a stadionból, és a himnuszok után a kép mellett Knézy Jenő hangját is lehetett hallani. Hangos ovációval elkezdődött a találkozó, útnak indította a labdát a német Wolfgang Stark játékvezető. Többen fényképeztek is – ugyanúgy, mint a stadionokban a kezdőrúgásnál. Tudni lehetett, hogy sok érzelem lesz a mérkőzésben, ennek ellenére nem szabad, hogy a pályán is ezek az érzelmek vezéreljenek kizárólag – ugyanis a győzelmet és a győzelemért járó 3 pontot ott kell megszerezni a mutatott teljesítménnyel!

Megszólalt kezdés után pár perccel a „ria-ria-Hungária” buzdítás is, magasba emelkedtek a magyar zászlók éneklés közben – stadionhangulat volt, bízzunk benne, hogy a Puskás Stadionban futballozó magyar játékosok is érezték a támogatást. Sokan szurkoltak, egyesek extrém módon fel is öltöztek: a magyar nemzeti színű szarv mellett valaki egy hatalmas mű-postaládába öltözött és azzal járta a tömeget és a teret. Mindenki mosolyogva nézett oda, egyszóval remek volt a légkör és a hangulat. Ezt csak tetőzte, amikor a 16. percben Vanczák Vilmos fejesével megszereztük a vezetést. Egy csapásra az addig csak csendesebben szurkolók is magasabb fokozatra kapcsoltak, egyes hölgyeket a párjuk a nyakukba kapta és a lányok onnan intenzíven tapsolva és kiabálva, a zászlót lobogtatva szurkoltak tovább. A gól minden egyes ismétlésénél újra felkiáltott a tömeg, mindenki újból át akarta élni az élményt; megvolt a vezetés és a fantasztikus hangulat is egyben! Boldog embereket lehetett látni, örültek a magyar vezetésnek. Voltak további helyzetek mindkét oldalon, de a félidőben már nem történt változás, 1:0-s magyar vezetéssel mentek pihenőre a csapatok. Amíg a szünetben a játékosok pihentek, addig az Ötvenhatosok terén a szurkolók nem, készítették a jövő számára megörökítendő képeket: egy közel húszfős társaság összeállt, elővették a magyar zászlókat és az egyik hölgy lefotózta őket. Mindenki mosolygott, néhányan egymás nyakában – volt olyan is, aki a magyar vezetésnek örülve, önfeledten véletlenül fordítva tartotta a zászlót. A szünetben a hivatalos műsorfüzetet is osztogatták, mi is kértünk egyet, gondoltuk megnézzük, átlapozzuk a szünetben. Ahogy a stadionokban, itt is a félidőben a leghosszabb a sor a büfék előtt – senki sem szeretne lemaradni semmiről, így mindenki akkor megy, vállalva a hosszabb sorban állást. A különböző meleg vagy hideg folyadékokat ugyanúgy kilötykölték a Fan Zone-ban, mint a lelátókon – itt azért megvolt az az előny, hogy legalább senkinek se folyt a székére, így nem is ülhetett bele senki. Ezzel ellentétben a föld kezdett csak egyes helyeken az átlagnál jobban ragadni. Körülöttünk is, sajnos ehhez én is hozzájárultam egy kis bénázással – de szerencsére nem öntöttem le senkit se.

Kezdtünk egyre éhesebbek lenni és továbbra is hideg volt – arra gondoltunk, hogy a 2. félidőt egy másik helyről nézzük, ezzel is szélesítve és színesebbé téve a beszámolót az „out of stadion” valódi világáról. Fájó szívvel otthagytuk a tömeget, a kivetítőkön ismét a magyar válogatott játékosait lehetett látni sorban egymás után, mint ahogy a mérkőzés megkezdése előtt is. A színpadon is volt mozgolódás, megpróbálták szórakoztatni a hideg ellenére kilátogató lelkes tömeget. Kijöttünk a Fan Zone-ból és kerestünk egy hangulatos sörözőt, ahol adják természetesen a mérkőzést is – ez alapfeltétel volt. Megszavaztuk, és az Oktogonra mentünk gyorsan Földalattival, ott beültünk az első alkalmas helyre. Az utcára nézve is volt egy képernyő, azon éppen azt lehetett látni, hogy a velünk egy selejtező-csoportban lévő Hollandia megszerzi a vezetést hazai pályán Észtország ellen. A sörözőben bent természetesen a magyarok meccsét adták, nem volt sok szabad asztal, egészen pontosan egy. De ez elég volt nekünk, leültünk köré mind a négyen. Elkezdődött a második félidő, kértünk gyorsan 4 sört – mi fiúk természetesen korsóval. A melegkonyha sajnos ekkor már bezárt a helyen, így enni nem tudtunk. Mindenki érdek feszítve a mérkőzést nézte – illetve a mellettünk ülő 2 hölgy nem, ők is nemrég érkezhettek és inkább egymással szerettek volna beszélgetni, de hamar rájöttek, hogy nem ez a hely lesz erre a legalkalmasabb, így bölcsen továbbálltak – ezáltal felszabadult még egy asztal,gondolom nem kell mondanom, egyből elfoglalták azt is a mérkőzés iránt érdeklődők. Itt nem volt igazán Fan Zone hangulat, de egyesek hangosabban buzdították a magyar csapatot és tapsoltak a helyzeteknél – talán a bennük lévő sörök is szurkoltak. A második félidő felénél azonban az ő hangjuk is elhallgatott, büntetőhöz jutott Románia, amelyet a románok sztárja, Adrian Mutu végzett el és értékesített is – pedig kapusunk, Király Gábor jó irányba vetődött. Ezzel 1:1-re módosult az eredmény, kissé aggodalmasabb lett a hangulat a magyar kispadnál, újból meg kellett volna szerezni a vezetést – a sörözőben is így gondolták a szurkolók, így a magyar játékosok mellett ők is feljebb kapcsoltak (és nem csak sörivásban, hanem hangosabb és lelkesebb szurkolásban is).

Szerencsére hamar meglett az eredménye, pár perccel a románok egyenlítő találata után Magyarország büntetőhöz jutott. Ekkor néhányan (köztük én is) felálltak – voltak, akik körülöttünk ekkor furcsán néztek, de bízom benne elnézték nekem, hogy aktívan beleéltem magam a helyzetbe. Talán ez nem is bűn. Azért annyira nem vittem túlzásba, hogy neki is fussak az asztalok között a képzeletbeli labdának… Dzsudzsák Balázs állt a büntető mögé, és… gól! Ezután jöhetett a megérdemelt „GÓÓÓL-ÖRÖM”! Összeölelkeztek a stadionban a magyar játékosok, a sörözőben egyesek pacsiztak egymással, mások ököllel a levegőbe csapva a minden nyelven ismert „gól” szót ismételgették. Ismét megvan a vezetés, és már csak nagyjából 20 perc lehetett hátra a találkozóból. Továbbra is a képernyőre meredt tekinteteket lehetett látni, egyre közelebb voltunk ahhoz, hogy győzzünk és megtörjük a 32 éves átkot. Ez azonban elmaradt sajnos… A jó sörözői hangulat egy pillanat alatt megváltozott, a hosszabbításban egy védelmi hibát kihasználva ismét egyenlíteni tudott Románia AlexandruChipciu révén, amelyre már az idő rövidsége miatt nem érkezhetett sajnos magyar válaszgól. Így 2:2 lett a mérkőzés vége a kiegyenlítettnek mondható találkozón, az utolsó képkockákat nézve jobban örült a végén a kialakult döntetlennek a román válogatott – pedig előzetesen egy döntetlennek nem tudtak volna ennyire örülni, ebben biztos vagyok. Kár volt érte, meglehetett volna a győzelem, ezt a sörözőben is így gondolta a többség, kicsit csalódás lett a mérkőzés vége. Ezzel együtt dicséretet érdemel a magyar csapat, szimpatikusan küzdött, helyenként szép játékkal és nem sokon múlt a győzelem. A 2:2 után még szintén Magyarország áll a selejtező-csoport második helyén, mögöttünk azonos pontszámmal, de rosszabb gólkülönbséggel Románia. Nehéz lesz megszerezni a második, pótselejtezőt érő helyet a csoportban, hiszen a törökök is új erőre kaphatnak. Az elkövetkezendő hazai mérkőzéseket hozni kell, ami reálisnak is tűnik Észtország és Andorra ellen – emellett bravúrra lenne szükség Törökországban és Romániában is (ha minden összejön, akár idegenben pontot, vagy pontokat szerezhetünk Hollandia ellen is).

A mérkőzés után kezdett kiürülni a söröző, néhányan azok közül, akik ott maradtak, elővették a napjainkban oly népszerű okos-telefonjukat és elkezdtek játszani vele vagy csak úgy össze-vissza nyomogatták, ahogy néha lenni szokott. 4 fős társaságunkból az egyik srác is elment, így hárman maradtunk tovább. Kértünk még 2 korsó sört, majd a számlát, mert a másik srác párja már kezdett nagyon éhes lenni – a pogácsám ezek szerint csak tüneti kezelés volt az éhségére. Lassan a sörözőben is már záráshoz készülődtek, így elindultunk hazafele és terveztük, megállunk valahol enni valamit. Péntek este Budapesten zajlik és pezseg az élet,sok fiatal volt a belvárosban, néhányuk nem bírja annyira az alkoholt, ennek nyomait is lehetett látni a földön – szerencsére senki sem lépett bele. Beálltunk a megállóba, mázlink volt, mert hamar jött a villamos, így nem kellett a -2 fokban sokat várnunk. A villamoson is sokan voltak, főként fiatalok – egyik bulizós helyről mehettek a másikra. Minket jobban érdekelt, hogy találjunk egy olyan helyet, ahol lehet enni, mindhárman ismertünk a környékünkön egy török gyorséttermet, ott ettünk dürümöt. Mosolyogtak a kiszolgálók, néhányuk török volt – bízom benne a keddi Törökország-Magyarország mérkőzés után már nem fognak így mosolyogni… A dürüm most is remek volt, így elégedetten távoztunk teli hassal hazafele. Kicsit még sétáltunk – na, nem jókedvünkből, hanem azért, hogy az éjszakai buszjáratokhoz odaérjünk. Egy helyről indult a buszunk, csak az enyém pár perccel később, így elbúcsúztunk, majd rövidebb-hosszabb buszozás után egy mozgalmas, izgalmakkal és élményekkel teli nap után nyugovóra tértünk.

Összességében kijelenthetjük: akármennyire is fájó volt a zártkapus mérkőzés gondolata és ténye, hogy nem buzdíthattuk a helyszínről válogatottunkat – bebizonyosodott, hogy a zártkapus találkozó ellenére az élet ezután sem állt meg és beigazolódott az állításom: a stadionon kívül is van aktív és élmény-dússzurkolói futball-élet: „Üdvözöljük az out of stadion varázslatos világában”!

 

Bővebb beszámoló a szurkolói életről és az „out of stadion” valódi világárólZimányi Róbert G.: GÓÓÓL-ÖRÖM című élvezetes és szórakoztató könyvében!Elektronikus formátumok mellett már nyomtatott változatbanis megrendelhető az ország nagyobb könyvesboltjaiban!

http://konyvaruhaz.info/hu_HU/goool-orom 

Címkék