A mai napon Saláth Barbara íróval ismerkedhettek meg, aki nem csupán szerzőtársam, de már készített velem riportot blogján korábban. Együtt vettünk részt az Egy őrült történet című közös, többszerzős kalandregény megírásában. Az ő személyisége arra kitűnő példa, hogy a tudományos – fantasztikumnak, irodalomnak azokon a területein, amelyet főként férfiak uralnak, hogy lehet izgalmas, érdekes könyvet írni sci-fi trilógiaként. Hogy lehet olyanokat is olvasásra rábírni, akik esetleg diszlexiával küzdenek. Hogyan lehet egy kamasz fiúból is olvasó gyermeket varázsolni, akit csak a kémia érdekel.
Könyve, ami a Publionál jelent meg:
publioboox.com/hu_HU/tercsavar
A kiadóm facebookos csoportjában indult nagyszerű kezdeményezés során minden nap bemutatkozik egy-egy szerzőtársunk. Nagy örömömre ma én lettem a nap szerzője. Kocsis Nagy Noémi kérdései alapján készült bemutatkozásom alatt a szerzőtársak kérdéseire válaszolok.
Mondj magadról pár szót, beszélj a (leendő) könyveidről,
ossz meg a többiekkel pontosan egy marketinggel, könyvkiadással, vagy könyvírással kapcsolatos tapasztalatot!
Nagyjából tizenhárom éves koromban kezdtem írással foglalkozni. A soha be nem fejezett regényeimet az egyre kimunkáltabb versek váltották fel. Érettségi után grafikát és festészetet tanultam. Ez teljesen kielégítette önkifejezési vágyaimat, és felhagytam az írással. Tíz évig kerámiaműhelyekben dolgoztam, azóta egy humán-vér laborban vagyok asszisztens.
Megszülettek a gyerekeim, és az ő nevelésükben éltem ki magam. Időnként felötlött bennem a gondolat, hogy írhatnék meséket a számukra, de annyi szép és értékes könyvük van, hogy igazi késztetést nem éreztem ez iránt. Ahogy ők önállósodnak, úgy nő bennem a vágy a történetmesélésre.
A Publio Kiadó jóvoltából jelent meg sci-fi trilógiám első része. Címe: Tércsavar.
A kisregény két fiatal útkereséséről szól, miközben igyekeznek helytállni egy idegen fajjal vívott háborúban.
A Megálló – Miért? című válogatáskötetben olvashatjátok felnőttkorom legelső novelláját, melyet Srác címen az Írnom kell! blog pályázatára készítettem. Az antológiát ingyen le is tölthetitek innen: http://irnom-kell.blogspot.hu/p/e-konyveink.html
A közeljövőben tervezem a trilógia második részének befejezését, és egy novellás kötet megjelentetését, melyben a sci-fi mellett helyet kapnának más zsánerben irt novelláim (mint pl.: a Novus egy pályázatán harmadik helyezést elért A sonka című), és néhány versem is. https://elmenytar.wordpress.com/2016/01/07/fesd-meg-a-novellad/
Hat írótársammal közösen írunk egy rendhagyó történetet. A sztori egy ponton szétágazik, és mindannyian az olvasók elé tárjuk az magunk által kigondolt befejezést. A könyv, az Egy őrült történet, talán már a tavasszal megjelenhet. Igazi érdekessége, hogy a hét együtt alkotó író más-más műfajt képvisel, így lesz romantika, kaland, horror, akció és ki tudja, mi minden a végkifejletben. Bár még nem tettük fel az i-re a pontot, a közös munka annyira megtetszett nekünk, hogy bele is fogtunk a folytatásba.https://elmenytar.wordpress.com/2015/10/20/egy-orult-tortenet-regeny-folytatasokban/
Budapest peremén élve lehetőségünk van egy mini gazdaság üzemeltetésére. Bár a férjemnek és nekem is vannak vidéki tapasztalataink, ezek nem mindig egyeznek a magyarság hagyományaival. Szeretnék egy olyan kiadványt készíteni, amely megmutatja, hogy hogyan lehet a mai körülmények között hagyományos ételeket készíteni. Nem szakácskönyvre gondolok, hanem azokra a tapasztalatokra, amelyeket szerencsésebb őseink az anyatejjel szívtak magukba, és amikről sokan szeretnék, ha megfeledkeznénk.
Március elsején indul a Ceres Novellárium 2. sci-fi játéka. A nevezéshez szükséges novellám már átjutott a rostán. Itt közvetlen visszajelzést kaphatok olvasóktól, íróktól.
Sci-fi írásaim viszonylag szűk réteget szólítanak meg. Szeretnék olyan történeteket írni, amelyeket a szakértők sem vicclapként olvasnak, hanem elgondolkoztatják őket. Vallom, hogy hibáink mellett élményeink által tanulhatunk a legtöbbet. Célom, hogy úgy világítsak rá bizonyos kérdésekre, hogy közben el is szórakoztatom az olvasót.
Gyakran eszembe jut a Csillagkapu TV sorozat 200 című epizódjának (ami karikatúra és ünnep is egyben) egy dialógusa:
„Sam: A szingularitás fel fog robbanni?
Producer: Igen!
Sam: Ebben a mondatban nincs igaz szó.
Daniel: Mit segít az, ha a fegyverek a maximumon vannak?
Producer: A közönség sem fogja tudni. Szeretik ezt a kifejezést.
Sam: Sose becsülje alá a közönséget! Érzékeny, intelligens emberek, akik pozitívan reagálnak a minőségi szórakoztatásra.”
Na, ezt a közönséget céloztam meg.
A marketing. Na, ez egy nehéz ügy. Életemben kétszer dolgoztam olyan állásban, ahol a megélhetésem az eladási százalékomtól függött. Igazán rövidtávú munkák voltak. Azt a taktikát eszeltem ki, hogy megpróbálok nevet szerezni magamnak, antológiákba bekerülni, pályázatokon jó eredményeket elérni. Mivel nem ez a főfoglalkozásom, szeretném ezt nem profit-, hanem teljesítményorientáltan űzni.
Én a Tércsavar című könyved ihletésére lennék kíváncsi. Mi késztetett rá, hogy megírd, mennyire ment könnyedén a befejezése?
Gyerekkorom óta szeretem a fantasztikum világát. A történet már azóta motoszkált a fejemben, amióta régi szkíta legendákat olvasgattam. Írni azért kezdtem, hogy rendszerbe szedjem a meglátásaimat az univerzumról, és hogy megmutassam a gyerekeimnek, milyen csodákat találhatnak, ha nyitott szemmel járnak. Főként a fiamat céloztam meg, aki egy zseniális koponya, de sok mindent elutasított maga körül. A kutatásaim során azonban ráébredt, hogy más is létezik a vegyészeten kívül.
A befejezés nem okozott gondot. A történeteim elejét és végét találom ki először, a kettő közötti út képezi a munka nehezét.
Tőlem csak a szokásos: Követsz-e valamilyen technikát az írás során? Van-e olyan dolog, amihez ragaszkodsz írás közben? Például zenehallgatás, kávé vagy egy pohár bor.
A Tércsavart úgy írtam meg, hogy tudtam, honnan hová akarok megérkezni; a karaktereim reagáltak az eléjük állított akadályokra, amik újabb konfliktushoz vezettek; és a végén ott voltunk, ahol lennünk kellett.
Ezzel szemben a folytatását hópihe metódusban írom. Ez inkább hasonlít egy logisztorihoz, de ezt is élvezem.
A novelláimat hasonlóan írom, mint a Tércsavart, azzal a különbséggel, hogy időnként készítek hozzájuk szinopszist, időnként nem.
Az ötlet két részből áll: van egy technikai megoldás, mint pl.: az ön-reprodukáló szonda; és maga a mondanivaló.
Külön hóbortjaim nincsenek, minden percnek örülök, amit az írásnak szentelhetek.
Az idősíkok, más dimenziók és egyéb – nem csak tudományos – talán inkább filozófiai kérdések mióta és mennyire foglalkoztatnak?
Édesanyám fertőzött meg a misztikum, és a tudomány szeretetével, a miértek kutatásával. Nem emlékszem, mikor vált ez uralkodóvá a gondolkodásomban. Talán mindig ott volt, persze folyton változó hullámokban.
A novelláimban jobban előtérbe kerülnek az elgondolkodtató kérdések, míg a regényem inkább a tudományra épít. A blogomban igyekszem képet adni az egyes technikai megoldások hátteréről, legutóbb pl.: a fénysebesség leküzdésének kérdéséről. https://elmenytar.wordpress.com/category/tudomany/
Engem is érdekel, mi adta az ihletet és hogyan dolgoztad fel a témát? Mikor és hogyan találtál rá a kiadóra?
A témát próbáltam úgy feldolgozni, hogy egy diszlexiás ember is élvezettel olvashassa. Ezzel a problémával küzdünk egy páran a családban. Sok olyan regénnyel találkoztam, amit szinte faltam, de olyanokkal is szép számban, amelyek nem tudták elém vetíteni a cselekményt és a szereplőket. Törekedtem a tiszta, egyértelmű fogalmazásra.
Vass Attila megosztásából értesültem a kiadó egy pályázatáról, aztán már csak az idővel kellett harcolnom, nehogy összecsapjam a befejezést.
Úgy tudom az Antológiapályázaton bejutottál a második fordulóba, ahol közel négyszáz pályamű volt versenyben. Hogy jött ez a pályázat, mivel indultál és lehet-e tudni valamit a folytatásról?
Napi hírlevelet kapok az induló pályázatokról, de van, amelyikről előbb értesülök közösségi fórumokon, mint a pályázatfigyelőtől. A blogomon is igyekszem megosztani az aktuális lehetőségeket, gondolom, más is szereti megmérettetni magát.
A szóban forgó pályázatot a pályázatmenedzseren találtam. Három verssel indultam, és egyikük az első negyvenig jutott. Hát, e téren van még hova fejlődnöm!
Köszönöm a kérdéseket szerzőtársaimnak! Remélem, kielégítő választ adtam valamennyire.
Saláth Barbarát kérdezők: Kocsis Nagy Noémi, Kovácsné Szabó Kata, Tóth Bettina, Körmendi Zoltán, Brátán Erzsébet.
Írta: Kocsis Nagy Noémi
