
A legtöbb író nem főállásban ír, hanem bizony hétköznapi, néha unalmas munkát végez nap közben. Sokukat pont ez motiválja arra, hogy az írásban éljék ki minden kreatív energiájukat és teljesedjenek ki a könyveiken keresztül. Most pár kedvenc írónkat vettük górcső alá, hogy mit dolgoztak az íráson mellett, mielőtt beindult az írói karrierjük.
William Faulkner
Dolgozott eladóként, mosogatófiúként, szobafestőként, sőt még alkoholcsempész is volt. A Míg fekszem kiterítve című regényét úgy írta, hogy közben éjjeliőri állást vállalt. Ezért a regényért kapta meg 1949-ben az irodalmi Nobel-díjat.
Haruki Murakami
Első könyvének írása közben a The Peter Cat nevű bárt működtette Tokióban. Ugyanitt ismerte meg a feleségét is, akivel azóta is boldog házasságban él.
Kurt Vonnegut
Miután leszerelt a második világháború után, bűnügyi riporterként dolgozott, majd a General Electric kutatólaboratóriumában reklám- és propagandaosztályán mint reklámszerző és közönségszolgálati levelező. Közben pedig mellesleg megírta az egyik leghíresebb könyvét, Macskabölcső címmel.
Stephen King
King karrierje elején szűkösen élt egy lakókocsiban és az írás mellett nagyjából bármit elvállalt, amiből elég pénzt kereshetett a megélhetésre. Dolgozott gondnokként, benzinkutasként és mosodásként is.
Agatha Christie
Az első regényét, a A titokzatos stylesi esetet úgy írta, hogy közben a Red Cross kórház patikájában dolgozott. Ami végül is jó hely volt arra, hogy mindent megtanuljon a mérgekről, és jól beleírja a megszerzett információkat a könyveibe.
Bram Stoker
Stoker úgy írta a Drakulát, hogy közben a londoni Lyceum színházat vezette, és a színház tulajdonosát, Henry Irvinget Drakula megtestesítőjének gondolta.
Douglas Adams
Míg zseniálisabbnál zseniálisabb rádiójátékait írta, addig egy olajmágnás családját védte magántestőrként.
T.S. Eliot
Nappal unalmas, hétköznapi banki alkalmazott volt csupán, de éjszaka a kezei között újjászületett a 20. századi költészet.
Írta: Kun Gabi