hero image

Kéziratgondozás



Amikor elkezded a könyvírást, talán még senkinek sem szól, talán kifejezetten egy embernek írod, vagy egy egész közösségnek szánod. Előfordulhat, hogy amikor a végéhez érsz, akkor kezdesz el azon gondolkodni, hogy valójában kihez szeretnéd eljuttatni.
kinek is szól, kit fog majd érdekelni.

A szerzői kiadást választó íróknak többféle motivációjuk lehet. Karácsony előtt például jellemző, hogy a szerzők a családjuknak írnak, nem tervezik nagyközönség elé tárni a könyvet, így valójában csak a saját magukkal szembeni elvárásaikon múlik, hogy fontosnak tartják-e a kéziratuk gondozását.

A másik - és kijelenthetjük, hogy jóval nagyobb - csoportnak viszont határozott elképzeléseik vannak, értékesíteni szeretnék a könyvüket. Főként az ő figyelmükbe ajánljuk kéziratgondozási szolgáltatásainkat, mert lehet a tartalom Pulitzer-díj gyanús, ha  formázatlan, elütésektől hemzsegő, előnytelen borítóval és érdektelen fülszöveggel indítják útnak a világban.

Az a szerző lehet sikeres, aki büszke mer lenni a könyvére! A szöveg szerkezete, olvashatósága, a logikusan felépített mondatok, valamint a nyelvhelyességi szabályok betartása eredményezi majd azt szöveget, amit az olvasók elismerésnek és ajánlani fognak egymásnak.