hero image

Oravecz Nóra kontra Tibi atya margójára

Publio Kiadó |

Megmondom őszintén kicsit mosolyogva olvastam Tibi atya bejegyzését és elsőre azt hittem, hogy ez megint a szokásos napi álhír. Aztán eltelt pár óra és több ismerősöm is felhívta a figyelmemet arra, hogy itt valami történt, majd pedig látom Nóra Linkedin bejegyzését, hogy gyors segítségre van szüksége és van e valakinek ismerőse a Facebook-nál. Ekkor már gondoltam, hogy valami komolyabb dolog történhetett, ezért újra elővettem a posztot és átolvastam mindent nyugodtan. Egy biztos én a mostani posztommal nem kívánok döntőbíró lenni az ügyben - még akkor sem ha Nórával élő szerződésünk van -, inkább megvizsgálnám az ügy üzleti és kiadói oldalát.

 


 

Oravecz Nóra és Tibi atya is egy üzleti vállalkozás. Minden megszólalás, minden poszt és természetesen minden könyv azért készül, hogy a termék eladhatóbb és ezáltal sikeresebb legyen. Ezért a két személy (vagy inkább brand) ezzel kapcsolatos kommunikációját jó ilyen szemmel és megfelelő távolságból nézni.
De ami nálam kiborította a bilit és amiért billentyűzetet ragadtam az a kiadó hozzáállása és szerepe volt. 

Egy szerzői kiadással foglalkozó cég vezetőjeként minden héten megkapom azt a vádat, hogy miként tudom képviselni úgy a szerzőimet, hogy a könyveket nem olvassuk át, nem véleményezzük csak ha erre megrendelés történik. Illetve úgy kerülhet fel a könyvesboltok polcaira, hogy azt nem csak mi hanem még egy hozzáértő ember sem olvasta. 

Számomra egy kiadó legfontosabb feladata az általa megfogalmazott elvek alapján a kulturális értékek terjesztése és az ebbe tartozó művek világrasegítése. Míg egy szerzői kiadás szolgáltató (mert a Publio nem más, ugyanúgy mint az Amazon, vagy a Smashwords a világban) azon az elven működik, hogy mindenkinek segítséget nyújtson abban, hogy megjelenhessen a könyve. Igen válogatás nélkül. Válogatni majd az olvasó fog.

Tibi atya és Oravecz Nóra kiadója pedig nem tett mást mint egy brandet, egy nevet vásárolt meg magának és nem egy általa fontosnak tartott kulturális értéket. És pont ez az amivel átverték az olvasóikat, vásárlóikat. Főleg úgy, hogy a vita után a kassza csengése alapján döntenek, hogy ki mellé állnak.

A szerzői kiadásnak soha nem volt akkora esélye mint most. Oravecz Nóra és Tibi atya is hatalmas rajongói táborral rendelkezik. Egy könyv kiadását egyedül jóval nagyobb anyagi haszonnal sikeresen kiadhatják, miközben megszabadulnak a kiadó minden kötöttségétől, káros hatásaitól.

A Publio által nyújtott szerzői szolgáltatások egy nagyon komoly ugródeszka lehet, ami után majd egy nagy kiadó felkarolja a szerzőt és felépíti a brandet. De úgy látszik van, vagy lesz egy harmadik fázis is. A szerzők visszatérhetnek a szerzői kiadáshoz, amit minden bizonnyal legalább az egyik fél biztosan nagyon hamar meg is fog tenni.

És, hogy mi lesz a hagyományos kiadókkal? Egyelőre komolyabb változás biztosan nem fog történni, még akkor sem ha most egy elég nagy komment és tiltakozás cunamit indítottak be a Facebook-on a kiadó ellen az olvasók. Az azonban biztos, hogy ilyen esetek a jövőben továbbra is lesznek és a vásárlók reakciói előbb-utóbb a pénztárnál is jelentkezni fognak. 

Úgyhogy a szerzőknek érdemes időben kapcsolni, mit is kaphatok a hagyományos kiadásban, mikor egy állítólag elolvasott és jóváhagyott könyvet utólag saját üzleti célok miatt visszavonnak, módosítanak? Ébredjünk fel, a könyvkiadás ÜZLET, de akkor miért ne inkább a saját üzletünket csináljuk?

 

Írta: Alcser Norbert a Publio alapítója ügyvezetője

 

Az előzményt, vagyis Tibi atya posztját itt olvashatod:

http://tibiatya.blogstar.hu/2016/06/03/oravecz-nora-letiltotta-a-konyvemet-a-polcokrol-/27726/

 

 

 

 

Címkék