hero image

Életünket és vérünket! Az e-könyv piacról

Publio Kiadó |

Kocsis András, a Kossuth Kiadó igazgatója, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnöke nyilatkozott a hazai e-könyves helyzetről. Tekintettel arra, hogy az egyik legnagyobb kiadó igazgatója, egyben a könyvkiadók szervezetének elnöke, megállapításait általános érvényűnek lehet tekinteni. Ennek megfelelően közöljük a Könyvkonnektoron is a nyilatkozat néhány fontos mondatát. „Hiába kívánna mindenki a modern technikai elvárásoknak megfelelni, hiába szeretné minden kiadó olcsóbban kínálni az e-könyveket, ha a felvevő piac sem partner rá. Dúl az illegális letöltés és emiatt egyik kiadó sincs könnyű helyzetben. Szomorúan tapasztaljuk, hogy az e-könyv-olvasásnak még nincs kultúrája hazánkban.


 

Az „Életünket és vérünket! – De zabunkat nem!” – híres történelmi kijelentés jellemző a piacra. Mindenki beszél az e-világról, de a legális platformokat nem használja senki. Azt tapasztaljuk, hogy devalválódnak értékek, és mintha az illegálisan letöltők nem értenék meg, micsoda károkat okoznak: egyszerre éri súlyos anyagi kár a kiadókat és a szerzőket, és az vásárolni szándékozó olvasókat is. Hiszen a letöltők nem tudják megvenni a minőségi e-könyveket, mert kénytelenek vagyunk drágábban kínálni. A kiadóknak hihetetlen energiákat jelent ez ellen fellépni.

Nem sok, ami tehetünk ellene: platformokon megjelenni, kommunikációval tudatosítani, hogy nem illik ellopni semmit. Nálunk mintha úri huncutságnak élnék meg az illegális letöltők, hogy le tudnak tölteni fájlcserélő oldalakról. Büszkék is rá. Talán egy abszolút tudatformálás segíthetne: tiszteljük meg egymást!”

A teljes cikk elérhetősége: http://cultura.hu/szub-kultura/konyvkiadas-az-arral-szemben/

Címkék